Érdekes, izgalmas mérkőzésen két sokra hivatott csapat döntetlenezett. Az eredménynek leginkább azok a spanyolok örülhetnek, akik nemsokára nagyon-nagyon sok gólt lőnek majd szegény Írországnak.
Először is hadd mondjam el, eddig milyen kellemesen csalódtam a ma délután pályára lépő két válogatottban. A szakportálok az olaszok és a horvátok részéről is defenzív futballt prognosztizáltak az Eb-re, de nem lett igazuk. Ez a tény inkább az olaszok vonatkozásában számít meglepetésnek, akik emberemlékezet óta nem futballoztak ilyen szépen, s ennek javarészt az az új, háromvédős szisztéma lehet a forrása, amiről azt hittem, kizárólag a spanyolok ellen készült. Kitérő: nem tudom, ki emlékszik még, én mindenesetre elég élénken, amikor a Koeman-éra egyetlen háromvédős játékát hoztuk Stockholmban, amivel úgy megzavartuk a svédeket, hogy öröm volt nézni (legalábbis amíg 0-0 állt az eredményjelzőn).
Vissza a mai témánkra: az olaszok tehát ma is maradtak a háromvédős játéknál (amit utoljára Maldini és Pesotto idejében alkalmaztak), és érdekes megfigyelni, ez mennyire más karakterisztikát adott a támadójátékuknak. Na és itt vannak a horvátok, akiket szapultak, hogy a védelmük lassú, a középpályán pedig nincs olyan emberük, aki megfelelő stabilitást adhatna a csapatnak, így pedig nem lesz más választásuk, mint mélyen védekezve türelmi játékot játszani. Ehhez képest felmenni egy olasz válogatott ellen 4-4-2-ben, ahol Modric az egyik belső középpályás, nagy bátorságra (sőt, szerintem felelőtlenségre) vall.
Az olaszok már a meccs kezdetétől nagy létszámban tűntek fel a horvát tizenhatos környékén, és nem okozott számukra gondot lövőhelyzetbe kerülni. Ez persze nem vet túl jó fényt a horvátok védekezésére, amelyet már az írek ellen is sokan kritizáltak. Az Eb kezdete előtt a szakma a kezdőbe várta a veterán Josip Simunicot, aki bár piszok lassú, de jó helyezkedésével meghozhatta volna a hőn áhított stabilitást az egyébként ugyancsak lassú Schildenfeld vagy a rossz passzban lévő Corluka oldalán. Nem biztos, hogy vele többre mentek volna, de ha gyengén meg egy csapatrésznek, mindig az a játékos a jó, aki épp nincs a pályán.
Pirlo megérdemelten juttatta előnyhöz Olaszországot, aztán a második félidőre már nagyon tisztességes játékkal jöttek ki a horvátok. Azt ugyanakkor már az elején látni lehetett, hiába áll két csatár is az olasz védelemmel szemben, egyikük sem elég képzett vagy lendületes ahhoz, hogy egy az egyben helyzetbe tudja hozni magát. Így varázslatot csak Modrictól vagy Rakitictól várhattam, mivel a harmadik kreatív ember, Perisic egyáltalán nem játszott jól. Végül az ő helyére érkező Pranjic szolgálta ki Mandzukicot, aki igazán nem nagy szám, de a helyzetét legalább ezúttal is belőtte.
A hajrá izgalmas és mozgalmas volt, mert mindkét csapat ácsingózott a három pontra, szóval remélem, ti is jó szájízzel álltatok fel a tévé elől. A konklúzió: szép eredmény az iksz, bravó, Horvátország, de ez sajnos nem lesz elég a továbbjutáshoz. Egyébként nem ők tehetnek róla.
Olaszország – Horvátország 1:1
Poznan, Jv: Webb (angol)
Olaszország: Buffon – Chiellini, De Rossi, Bonucci – Giaccherini, Thiago Motta (Montolivo), Marchisio, Pirlo, Maggio – Balotelli (Di Natale), Cassano (Giovinco). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
Horvátország: Pletikosa – Srna, Corluka, Schildenfeld, Strinic – Rakitic, Vukojevic, Modric, Perisic (Pranjic) – Jelavic (Eduardo), Mandzukic (Kranjcar). Szövetségi kapitány: Slaven Bilic.
G: Pirlo (39.) ill. Mandzukic (72.)
XLsport - Budai Gábor
