2012.06.01. 10:07 XL-blog

Eb 2012: A kis Mozart hattyúdala?

Címkék: Csehország

imageAz elmúlt hét gyakorlatilag egy az egyben Tomas Rosicky fizikai állapotáról szólt, ha a cseh válogatott került szóba a médiában. Hogy a kamerák kereszttüzének hiánya a többi játékos számára megnyugtató, vagy pont frusztráló, azt csak ők maguk érzik, de tény, hogy a csapat számára még mindig meghatározó az idén végre játékba lendülő karmester.

"Az edzés némely szakaszában beszálltam a többiekhez és nem volt probléma" - nyilatkozott a Magyarország elleni felkészülési mérkőzést kihagyó Rosicky az uefa.com-nak. "Nem baj, hogy nem játszom, sőt, jót is tesz, hiszen idén sok meccsem volt. Szerintem minden rendben lesz." És valóban, idén tudta a legtöbb tétmeccset játszani az Arsenal mezében, és 28 bajnokin adott 6 gólpassza is a legjobb mutató 2006 óta. Ez lehet a "Kis Mozart"-nak becézett játékos utolsó nagy tornája, és az A csoportot elnézve mindenképp emlékezetes Eb-nek néz elébe. Feltéve ha játékra kész lesz. Sérülések sorozata akadályozta meg, hogy kiteljesedjen Angliában, ráadásul a 2004-es Eb óta a válogatottal sem mutatott semmi maradandót.

Akkor a későbbi győztes görög válogatott jelentette a végállomást egy drámai hosszabbításos elődöntőben. Rosicky mellett Petr Cech, Baros, Hübschman és Plasil maradt hírmondónak abból a garnitúrából, és be kell vallani nem sikerült eddig olyan meghatározó fiatalokat találni, akik Nedved, Poborsky, Koller, vagy Ujfalusi örökébe léphettek volna. Ugyan a pótselejtezőben a komoly erőket mozgósító Montenegrót sikerült két vállra fektetniük, a selejtező meglehetősen felemásra sikeredett a cseheknek. A "csonka" I csoportban senki nem feddte meg őket, hogy a világbajnok spanyolok mögött végeztek, de a nyolc találkozón szerzett 12 gól igen vérszegény, arról nem is beszélve, hogy a legeredményesebb játékos a balhátvéd, Michal Kadlec volt...

Azonban nem csak a görög csapat ellen vehetnek revansot Michal Bilek fiai, hanem 2008-hoz hasonlóan ismét megmérkőzhetnek az egyik rendező ország válogatottjával. Akárcsak négy éve Svájcban, most Lengyelországban is nagy dolgokat várnak a hazai csapattól, akkor sikerült összetörni a hazai szíveket egy kései Sverkos góllal, de a továbbjutáshoz az is kevés volt. Ezúttal minden bizonnyal lenyelnének egy lengyelek elleni fiaskót is, ha cserébe tovább tudnak menni.

"Tudtuk, hogy egész Svájc készül a nyitómeccsre, tele volt vele a média és nyerni akartak. Talán ez jó is volt nekünk, hisz nagy nyomás alá kerültek" - emlékszik vissza Vaclav Sverkos a 2008-as találkozóra. "Nem emlékszem mi volt a taktika Svájc ellen, de kombinatív játékot játszottak, egy veszélyes támadóval, Frei-jel, aki sajnos megsérült. Petr Cech nagyon jól játszott, talán a szerencse is mellénk állt. A kulcs azt hiszem az, hogy ne engedjük, hogy túl nagy legyen rajtunk a nyomás. Ha mégis így alakulna, szükség van arra, hogy tördeljük a játékot." - mondta Sverkos az uefa.com-nak.

Csehország vélhetően egy masszív, kontrákra épülő játékkal rukkol majd elő Lengyelországban, és a Dánok húszéves jubileuma mellett ők is ünnepelnek, méghozzá az 1976-os Vb-ezüst 50. évfordulóját, melyet természetesen még Csehszlovákiaként értek el. Panenka 11-ese azóta elterjedt a nagyvilágban, de a csehek számára a hasonló magasságok elérése egyelőre csak szép álomnak tűnik.

Várható kezdő:
Cech - Kadlec, Sivok, Hubnik, Gebre Selassie - Plasil, Jiracek - Pilar, Rosicky, Rezek - Necid

Program:
június 8. Wroclaw, Oroszország-Csehország
június 12. Wroclaw, Görögország-Csehország
június 16. Wroclaw, Lengyelország-Csehország

XLsport - Mándly Péter

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eb-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr444576313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása